Az előző részben a babaszoba és az óvodás korú kisgyermek szobája volt a témánk, most körüljárjuk, hogy milyen szempontok szerint rendezhetjük be egy (vagy több) idősebb gyerek életterét, a lehető legjobban.

A gyerekszoba II.

I.    Iskolás a gyermek

Amikor gyermekünk iskoláskorú lesz, bármennyire is szeretnénk, ha nem így lenne, de fenekestől felfordul az életünk.
Eddig minden a játékról és a játékos fejlődésről szólt, a színekről, a változatos formákról. Mostantól tankönyvek és füzetek is lesznek, meg házi feladat, iskolás gyermekünk komolyabb barátságokat fog építeni, mint az óvodában tette és előfordulhat az is, hogy néha valami olyan dolgon ügyködik majd, ami – szerinte – legkevésbé sem ránk tartozik…
Milyen átalakításokkal és apró változtatásokkal tehetjük alkalmassá a gyerekszobát az új kihívások „kezelésére”?

A gyerekszoba II.


Ha eddig nem szereztünk be egy íróasztalt, most már nem halogathatjuk tovább. Ha van rá lehetőségünk és eszközeink, építsünk személyre szabott tanulóhelyet!
Minden gyereknek szüksége van jól áttekinthető és rendszerezhető tárolóhelyekre, kényelmes székre és jól kihasználható asztalfelületre, de a tanulósarkot azzal tehetjük kedvessé és személyessé, ha azt a gyermekünk személyes igényeihez és kedvteléseihez is igazítjuk. Ez mindenekelőtt azért is fontos, mert attól, hogy iskolába kezdett járni, nem szükségszerű, hogy a korábbi hobbijait, szokásait elfelejtse.

A gyerekszoba II.


Ha szeret rajzolni vagy kézműveskedni, legyen egy felület (például a falon), ahová látványosan elhelyezhetőek a munkái, és legyenek könnyen elérhető helyen a festékek, ecsetek, hiszen bármikor rájöhet a kis művészre az ihlet.
Ha érdeklődik a térképek vagy a csillagképek iránt, válasszunk számára ilyen témájú könyöklőt (asztali alátétet) vagy mágnestáblát.
Ha rajong a foci, a lovak vagy a balett iránt, engedjük meg, hogy legyenek a szobájában erre utaló „jelek”. A szoba alapszíneit és hangulatát adhatják például egy futballcsapat mezének színei vagy egy tütüszoknya fodros jellege.
Kulcsra zárkózni még nem jó egy kisiskolás gyereknek, de azt megengedhetjük, hogy egy „behajtani tilos” vagy egy „ne zavarj” táblát helyezzen az ajtajára. Semmi rossz nem fog történni, lehet, hogy éppen a karácsonyi ajándékunk készül nagy titokban.


II.    A kamaszkor
Ebben az esetben már nem sok beleszólásunk lehet abba, hogy miként nézzen ki a szoba összképe és hogy milyen dekorációk kerüljenek (például) a falra. Jobb, ha beletörődünk, hogy ezentúl popsztárok, vagy filmes karakterek néznek majd vissza ránk a falról csábosra retusált szemeikkel.

A gyerekszoba II.


Igyekezzünk a bútorok és más meghatározó berendezési tárgyak beszerzésekor kikérni és meghallgatni gyermekünk véleményét. Ezzel sok felesleges konfliktustól megkíméljük magunkat, és végső soron a szoba tulajdonosa lesz az, aki az újonnan beszerzett tereptárgyak között fog élni, az ő igényeinek kell hát megfeleljenek, nem a miénknek.

A gyerekszoba II.


Amiben érdemes a sarkunkra állni, az a rendezett és tiszta élettér megtartására való törekvés. Ehhez gyermekünk segítségére lehetünk megfelelő mennyiségű és méretű tárolóhely biztosításával és azzal, hogy jó példával elöl járva saját szobánkat és a közös tereket is megfelelően rendben tartjuk.

A gyerekszoba II.


A kamasz szobája tehát a saját felségterülete. Igyekezzünk ezt tiszteletben tartani a lehetőségek és az alkalmazott nevelési módszereink figyelembevételével és azokkal összhangban.


III.    Kis felnőtt a szülői házban
Egy család életében adódhat olyan helyzet - sőt van úgy, hogy erre tudatosan törekszenek is - hogy a felnövő gyerek nem költözik el a szüleitől az első adandó alkalommal, hanem egy külön lakrészben próbálja megkezdeni a függetlenedést.
Érdemes végiggondolni együtt, hogy az önállóságra törekvő gyermekünk élettere milyen funkcióknak kell, hogy megfeleljen.

A gyerekszoba II.


Ha a lakásban/lakrészben a nappali tevékenységek (tanulás, olvasás, tévézés stb.), az alvás, az étkezés és a tisztálkodás fog zajlani, elsőre teljesen felesleges felszerelni a konyhát egy minden igényt kielégítő sütő-főző hellyel, a fürdőszobát pedig a legmodernebb mosó-szárítógéppel. A főzés és a mosás munkafolyamatai továbbra is működhetnek a szülők lakrészében, hiszen minden bizonnyal nem ezen tevékenységek elvégzésének vágya hajt egy fiatal felnőttet az önálló élet megkezdése felé.
Koncentráljunk inkább a ténylegesen és nap, mint nap használandó funkciókra, és ezek megfelelő kiszolgálására próbáljunk meg jól átgondolt berendezési tervet készíteni.
A lehetőségek figyelembevételével törekedjünk a különböző funkciók elkülönítésére. Ha nem áll rendelkezésre több szoba, használjuk a bútorokat és más tereptárgyakat az elválasztásra. Egy egyterű lakrész esetében sem túl jó dolog például az ágyból egyenesen a feladatokkal és/vagy tankönyvekkel megpakolt íróasztalra látni és a nappaliban meccset néző baráti társaság sem baj, ha elkülöníthető a reggel óta bevetetlen ágytól vagy fiatal felnőtt gyermekünk aktuális barátnőjétől, aki éppen sminket igazít a fürdőszobában.

A gyerekszoba II.


Az elhelyezett bútorok kiválasztásánál gondoljunk arra, hogy könnyen variálhatók és szállíthatók legyenek. Előfordulhat, hogy a lakrészt többször átrendezi majd, illetve a funkciók esetleges bővítésére is meg kell hagynunk a lehetőséget. Nem egyszerű feladat mindez, de megéri a fáradtságot, hogy hosszú távon is használható végeredményt kapjunk.

A következő részben arról a kiemelkedően fontos helyiségről olvashatnak bővebben, ahol életünk közel egy harmadát töltjük. Nemcsak funkcionálisan, hanem kényelmi szempontból is kiemelkedő kell hogy legyen a berendezése. Ez a helyiség pedig nem más, mint a hálószoba.